Ballagás

2022. június 9-én iskolánkban megszervezésre került a ballagás. Végzős tanulóink négy órától osztályfőnöki órán vettek részt. Ezt követte az ünnepi műsor, melynek első részében kiosztottuk a dicsérő okleveleket, diplomákat, emelett idén Vuk diplomás tanulónk is lett, Tuzlic Andjela személyében, aki egyben a generáció diákja is. Ezután felsős tanulóink színes műsora következett, mely keretén belül táncok, énekek, versek hangzottak el.

Egy a természettel

Iskolánk ebben az évben is csatlakozott egy globális akcióhoz, amelyet a Szerbiai Tanítók Egyesülete szervezett meg 2022.05.26-án

OUTDOOR CLASROOM DAY néven.

A tanulóinkkal egy egynapos kiránduláson vettünk részt, amikor a tantermeinket elhagyva különböző tanítási aktivitásokat végeztünk a természetben. Egy a természettel név alatt.

Megszerveztünk egy egynapos kirándulást Palicsra, az állatkertbe és a kelebiai ménesbirtokra, ahol nagyon sokmindent láttunk, tanultunk és felfedeztünk, amit eddig nem tudnunk.

A tanulók lehetőséget kaptak hogy a természetben a játszanak, tanuláhassanak, kutassanak, közvetlen kapcsolatban legyenek a természettel és kint tartózkodjanak a levegőn.

Minden tanulónak külön feladata volt a korosztályának és egyéni szükségeinek megfelelő szintjén, amit mindenki sikeresen elvégzett és igyekeztünk a feladatok közös megoldására.

Iskolai futóverseny helyezettjei

I. osztály

  1. Sučević Dóra
  2. Sara Plavljanić
  3. Tatjana Dumitorov
  1. Nedeljko Karakaš
  2. Talpai Balázs
  3. Ádor Alen

II. osztály

  1. Süge Gyopárka
  2. Marina Kobac
  1. Marko Petrović
  2. Dejan Jakić
  3. AleksandarUzelac

III. osztály

  1. Lana Plavljanić
  2. Kabók Hanna
  3. Bezdán Zolna
  1. Milan Bolić
  2. Kovács Kárl
  3. Lukács Tamás

IV. osztály

  1. Sučević Tea
  2. Dejana Petrović
  3. Bojana Vukas
  1. Aleksandar Dumitrov
  2. Konc Borisz
  3. Talpai Árpád

V. osztály

  1. Víg Diana
  2. Mészáros Tijana
  1. Fazekas Ámor
  2. Kabók Márk

VI. osztály

  1. Lukács Csaba
  2. Mészáros Aleksz
  3. Dózsai Dávid

VIII. osztály

  1. Bezdán Kinga
  1.  Hatalák Imre
  2. Makó Bulcsú
  3. Fodor Viktor

I. helyezés az 50. MIRK-en

Iskolánk 4. és 2. osztály tanulói rajzaikkal részt vettek a bajsai 50. MIRK versenyen, ahova Szekeres Katalin felkérése által vettek részt a rajzpályázaton és I. helyezést értek el.

Пакетићи од црквене општине Сомбор

05.05.2022. ,наша школа “Киш Ференц” је била почашћена од стране вероучитеља сомборске општине.У организацији црквене општине сомборке под благословом Епархије бачке,поводом најрадоснијег хришћанског празника Васкрса,дечица од 1.до 4.разреда,који похађају наставу на српском добили су пакетиће.

Körzeti angol verseny

Tuzlić Anđela , 8.osztályos tanuló, 2022.április 10-én, a körzeti angol versenyen, Zomborban, első helyezéssel továbbjutott az országos versenyre, amely májusban kerül megrendezésre. A versenyen összesen 29 diák vett részt. Az elérhető 40 pontszámból Anđela 38 pontot ért el. Felkészítette Barbu Orsolya.