A zombori Laza Kostić kultúrközpont szervezésében december 3-án, az elsősök rajzainak kiállítását nyitották meg Zomborban. A tanulóink munkái is ott voltak.


A zombori Laza Kostić kultúrközpont szervezésében december 3-án, az elsősök rajzainak kiállítását nyitották meg Zomborban. A tanulóink munkái is ott voltak.
Iskolánk alsós tanulói várva várják már a Mikulást. Különböző díszeket készítettek.
2019.11.29-én pénteken A kupuszini József Attila Általános Iskola tanulóival baráti labdarugó mérkőzést tartottunk az Aranycsapatra emlékezve.
A projektoktatás célja, hogy a tanulók megismerjék a viselkedési szabályokat otthon, az iskolában, közhelyeken vagy különböző internet portálokon. Fejleszteniük kell az együttműködést. Játékokkal, színház látogatással, estek tanulmányozásával. Plakát készült a Varázslatos szavakról, a tanulók aktívan részt vettek elkészítésében. A projekt sikeresen teljesült, a tanulók felhasználhatják a mindennapi életükben.
Az elsősök a Laza Kostić kultúrközpont jóvoltából elültettek az első épület udvarában egy nyugati ostorfát (celtis). Az én fám témára elkészített rajzaikat kiállítottuk és legjobbak részt vesznek majd egy verseny. A kiállitást a Laza Kostić kultúrközpontban szervezik.
A községi asztalitenisz versenyen részt vett Fodr Ádám és Német Klementina.
Német Klementina 3. helyezést ért el.
Iskolánk tanulói részt vettek 2019.október 12-én, Zomborban az RTSZ Krossz nevezetű futóversenyen, ahol 26 futamban 1525 résztvevő volt. Ebben a nagy mezőnyben sikerült nagyon jó helyezéseket elérni. Aleksandar Durmitov 5. helyezést ért el, Csonti Oliver 12. helyezést ért el és Opacsity Kitti 5. helyezést ért el. A versenyeken részt vettek még Kovács Karl, Kabók Anna, Utvić Nikola, Pesti Tamás, Fodor Ádám, Tuzlić Anđela, Kőműves Korina, Lukács János és Berti Dianna.
Iskolánk felsős tanulóihoz ellátogatott Čarna Petričević lokális ombudsman, aki a gyermekjogokról tartott kerekasztal beszélgetést. Jankovich Szilárd a városi tanács tagja fordított az eseményen.